OCHO MACHO

Podujatie Kolárovo

OCHO MACHO

Élő nagykoncert

Helyszín: A II. Rákóczi Ferenc Alapiskola udvara

Jegyár: 2,- EUR

Mit tudhatunk róluk?

Az Ocho Macho egy 2003-ban, Kőszegen alakult magyar együttes, amely a reggae, a ska, a punk és a latin keveredéséből született, általuk „huppogásnak” hívott stílusú zenét játszik.
A tagság összetétele az évek során változott, de a zenekar mára már sorozatos telt házas bulikat produkál. 2007 őszén kiadtak egy három számot tartalmazó kislemezt, amely a 2008-ban, szerzői kiadásban megjelent első nagylemezük, az „El mundo fantástico” előfutára volt. Az album megjelenése után sűrűn felléptek Magyarországon és Ausztriában és 2010-re ők lettek a fesztiválokon és klubokban az egyik leggyakrabban fellépő zenekar. 2010-ben jelentették meg második, „Puskás (Pancho Bum-Bum-bum)” című kislemezüket, amely a legendás magyar labdarúgó, Puskás Ferenc emléke előtt tiszteleg. Számos külföldi fesztiválon megfordultak már Romániától Ausztrián át Németországig. 2012 végén egy különleges dvd-vel lepték meg a közönséget, az Offline-on az egész évet felölelő, közvetlen, vidám hangulatú stúdió- és koncertfilmek láthatóak.
2013-ban “Tíz év- tíz város” címmel országos születésnapi koncertturnéra indultak, majd ennek megkoronázásaként, októberben megjelent a 10 év – 10 város című maxijuk. 2014 májusában megjelent a zenekar 3. nagylemeze, „De Pute Madre” címmel.
A lemezzel egy időben megjelent az Ocho Camino című könyv is. 2014-ben Szombathelyen és Szigetváron Ocho Macho Szívfonik néven áthangszerelve, hetven zenész kíséretében nagy sikerű szimfonikus koncertet adtak. 2015 tavaszán új kislemezzel jelentkeztek, melynek címe: Punk.

Jelenlegi tagok:
Frolov Ákos – pozan/harsona
Kirchknopf Gergő – ének
Mersics György – dob
Mórocz András – trombita
Frimmel Jakab – billentyűs hangszerek
Mike Gotthárd – gitár
Szalai Márton – basszusgitár
Keresztesi Krisztián – ütőhangszerek

Miesto konania podujatia: Kolárovo, Nitra Region, Slovakia, Kolárovo
Dátum začiatku podujatia: 11. Augusta 2017 21:00
Dátum ukončenia podujatia: 11. Augusta 2017 23:00
Pravdepodobné súradnice: 47.9153N 17.9972E

Prípadné zmeny si preverte na webe podujatia OCHO MACHO

Meno organizátora: Városi Művelődési Központ Gúta - Mestské Kultúrne Stredisko Kolárovo
Fotografie
Podobné podujatia
NOC HVIEZD
Overené podujatieNOC HVIEZD
Amfiteáter, Starý Tekov
KONCERT SKUPINY EDDA - 50. VÝROČIE
Overené podujatieKONCERT SKUPINY EDDA - 50. VÝROČIE
Areál Levického hradu a hradného parku, Levice
AVA Night 19. 07. 2024
Overené podujatieAVA Night 19. 07. 2024
AVA Thermalpark Diakovce, Diakovce